Házon kívül folytatjuk, továbbra is! Ideje körbejárni az autó és a jogosítvány témát, hiszen a mindennapok eszközei ezek is.
Szó lesz arról is, hogy ‘vezetni’ nem csak autót lehet svédül… hanem, szinte bármit. Vi tutar och kör! (kép: a svéd királyi pár egy oldmomobile versenyen)
Az este olykor érdekesebb, ha másutt töltjük. Mozi, vendéglő vagy koncert? – belehallgatunk az egyik storgatani házaspár beszélgetésébe. Majd pedig két másik szomszéd csevelyébe is, a lépcsőházban – akik mi egyébről is beszélhetnének úgy futtában , mint az időjárásról – mely örök téma Svédországban is. Ezért melegen ajánlom a väder – szófordulatokat!
A grammatika mezején betekintünk a múltba, majd haladunk a jövőidő felé. Síma ügy mindegyik, akár csak a jelen: egyetlen jel, illetve egy és ugyanaz a segédige szükséges, minden számban és esetben. Ám a segédigék sora ezzel nem ér véget!
Paket G
- 19. Mit csináljuk ma este?
- 20. Berit jogosítványt szerez
- 21. Micsoda időjárás van ma!
A leckéket hangos PowerPoint formában, mP3-as hangfile kíséretében küldjük el mailben.
Ha kérdéseid vannak, kérjük mailezz: delisa@live.se
.